Rengeteg hipotézis alakult ki arról az elmúlt három évben, hogy a Calciopoli (akik olvassák ezt a blogot, pontosan tudják, hogy miről van szó) kirobbanása honnan eredeztethető. Egy korábbi blogbejegyzésben már tettem arra utalásokat, hogy a Juventus háza táján a dolgok nem működnek normálisan. Talán olyanok sertepertélnek a klub körül - igen magas beosztásban -, akik előnytelen alkukba mennek bele, akik nem biztos, hogy a Juve érdekeit tartják előrevalónak.
A FIAT. Szinte hihetetlen, hogy a világ egyik legnagyobb autógyára micsoda lendülettel lábalt ki története legnagyobb válságából. Az egész még 2004-ben kezdődött: a torinói vállalat a csőd szélén egyensúlyozott. Aztán Berlusconi parancsot adott a bankoknak, hogy segítsék ki a FIAT-ot. A jószándékú pénzintézetek ezközben nem csak a likviditási gondokat próbálták megoldani, de ugyanazzal a lendülettel tálcán akarták kínálni a kiszolgáltatott vállalatot az érdeklődőknek. A tálcára a Juventus is rákerült. A cél az volt, hogy az Agnelli-család a körön kívül kerüljön. Az Agnelliék. Nem Elkannék, mert a kettő - bármilyen furcsa is - nem ugyanaz. Ezt csiripelték a madarak.
A madarak csiripelését meghallotta Antonio Giraudo is, aki Andrea Agnellivel (Umberto Agnelli fiával) szövetséget alkotott, ennek a szövetségnek pedig az volt a célja, hogy a Juve a világ legnagyobb klubja legyen. Andrea Agnelli lépni kívánt, hogy a FIAT és a Juventus ne kerüljön illetéktelen kezekbe: az Agnelli család által felépített, a világ legnagyobb befektetési csoportjai közé tartozó IFIL-ben Andrea többségi részesedésre törekedett, próbálva menteni a menthetőt. Ehhez az üzlethez számos befektetőt is szerzett. Így Andrea Agnelli került volna a klub elnöki székébe, természetesen Moggiék vitték volna tovább a tényleges menedzseri munkát.
A tervbe hiba csúszott: a 2006 májusában kirobbant Calciopoli meghiúsította Andrea Agnelliék szándékát. Antonio Giraudo a "La Repubblica" c. lapban még a botrány kipattanása előtt részletesen nyilatkozott arról, hogy a Juventust át szeretnék struktúrálni, nagy változások előtt állt a klub (a szakmai részbe nem nyúltak volna bele, 2009-ig biztosan Capello lett volna az edző). A grandiózus elképzelésekben az új stadionon kívül egy olyan modell létrehozása is szerepelt, amely leginkább a Ferrari működéséhez hasonlít: ezzel a Juventus kilépett volna a foci világából. Még 1993 karácsonyán fogalmazta meg ezt a tervet Giovanni és Umberto Agnelli, amelynek 2/3-át – Giraudo elmondása szerint – 2006 elejére a Juventus megvalósította.
Egyesek úgy vélik: a család Elkann-szárnya torpedózta meg az ötletet, mégpedig azzal, hogy a klubot ellehetetlenítette. Többen föltették már a kérdést (talán nem véletlenül), hogy Elkannék egyáltalán kötődnek-e annyira a Juventushoz, mint Gianni és Umberto Agnelli? A válasz sokak szerint az, hogy nem. A helyzet ugyanakkor nem ilyen egyszerű: épp a múlt héten ultrák egy csoportja tüntetett a klubvezetők ellen, kifejezetten Lapo Elkannt, a tékozló fiút (akinek fiatal kora ellenére vaskos a múltja, a drog és az ital keresztezte útját) követelve az elnöki székbe. Ez pedig nem az elkanni romboló szándékot támasztja alá.
Van még, ami viszont épp az összesküvés-elméleteket gyártókat igazolja. Guido Rossi (ő vezette a Calcipoli-botrány vizsgálatát, korábban az Inter felügyelőbizottsági tagja volt, köztudomásúan remek kapcsolatokat ápol Massimo Morattival) ügyvédi irodája nem is olyan régen megbízást kapott Elkannéktól bizonyos üzleti ügyekkel kapcsolatos jogi munkák elvégzésére.
Lehetne sorolni tovább a kétkedésre okot adó, zajos tényeket: a leghangosabb azonban az, amikor maga, John Elkann (Lapo Elkann fivére) szólal meg… A Pinzolóban zajló edzőtáborba ellátogató Elkannt az újságírók több dologról is faggatták. Aztán eljött az a kérdés, amely mostanában többször felmerül: ha úgy alakul, akkor a Juventus bírósági úton visszakéri-e a tőle elvett bajnoki címeket? A reakció a cikk alatt található videón látható: zavart mosoly, hosszú csend egy olyan ember részéről, aki nagyon is tud beszélni. Aztán a válasz: „Mi pontosan tudjuk, hogy mennyi scudettót nyertünk, és ez a lényeg.” A csönd beiktatása nélkül talán hitelesebbnek tűnt volna ez a mondat. Az Elkannék mesterkedését gyanítók számára egy újabb jel, hogy talán tényleg van valami a háttérben...
