Stefano Bedeschi (internetes nicknevén: Bidescu) jól ismert krónikása a Juventusnak, de úgy általában az olasz labdarúgásnak. Múltidéző írásai több olasz juvés honlapon alapvetésnek számítanak. Egy saját oldalt is üzemeltet, "Il Pallone Racconta" néven (ilpalloneracconta.blogspot.com), ahol a rég- és a közelmúlt játékosairól, ritkábban pedig mérkőzésekről is megemlékezik. Nemrég jelent meg Olaszországban a könyve, "Il Pallone Racconta" címmel. Aki érdeklődik az olasz foci múltjának kissé kevesebb publicitást kapó eseményei iránt és tud olaszul, annak ajánlott. Kis utánajárással megrendelhető Olaszországból. Most ebből a könyvből jön egy olyan sztori, amely nélkül a 80-as évek Juventusa biztosan nem lett volna az, ami végül lett. Illetve belerúgunk egy picit az Interbe is, hiszen annak mindig helye van. Tényleg csak egy aprót. A történet teljes egésze a könyből:
"Azt, hogy Michel Platini mit tett a Juventus mezében, még a legfiatalabbak is tudják Olaszországban, és az is biztos, hogy van legalább egy ember, aki a mai napig sem képes megemészteni azt, hogy a francia játékos Torinóba került.
Sandro Mazzoláról, az Inter egykori vezetőjéről van szó, aki ebben a minőségében is történelmet írhatott volna a milánóiaknál, ha sikerül Platinit a klubhoz vinni, és egész biztos, hogy akkor most az Internek több scudettója lenne annál, mint amennyi most van. Mára mindez azonban csak egy keserű emlék Mazzolának, Fraizzolinak és az Internazionale drukkereinek.
Hogyan is került Platini az Inter helyett a Juvéhoz? Sok mendemonda kering erről, egyesek szerint Christéle, a felesége szerette volna, hogy egy olyan városba igazoljon a férje, amely közel van az olasz-francia határhoz (mintha Milánó Szicíliában lenne...), mások úgy tudják, hogy az Inter orvosai hibáztak, hiszen sérültnek nyilvánították Platinit. De az igazságot még soha, senki nem mondta el.
Mazzola volt az, aki felfedezte Platinit. 1977-et írtunk, a francia labdarúgás hanyatlóban, a foci térképén alig lehet megtalálni. Mazzola azonban tudomást szerzett egy, a Nancyban futballozó fiúról, aki varázslatos dolgokat művel a középpályán: titokban figyelte meg a játékát, tucatnyi alkalommal utazott el, hogy lássa. Suttogni kezdték, hogy az Olasz Labdarúgó Szövetség ismét megnyitja a kapukat a külföldi játékosok előtt, Mazzola pedig készen állt a nagy igazolásra. Elmondta a tervet Fraizzoli klubelnöknek, akit nem kellett sokat győzködnie. Platini mindenkinél fontosabb lett, az elnök beleegyezett abba, hogy előlegként kiadjanak érte többszázmillió lírát, a maradékot pedig akkor fizessék, amikor a külföldiek előtt immár hivatalosan is megnyílik a játékospiac. Michel sugárzott az örömtől, és alig várta, hogy elkezdődjön a nagy kaland.
Mazzola boldogan nyugtázta, hogy az üzlet megköttetett. "Hogy Platini egy igazi bajnok, arra 5 perc alatt rájöttem. Egyedülálló karizma, varázslatra termett lábak és fegyelem. Kapóra jött neki, hogy a külföldiek előtt megnyílt az út. 80 millióért vettük volna meg, és 250 milliót kapott volna idényenként. A klubjával még egy évig érvényes szerződéssel rendelkezett, a vezetők meg akarták emelni a fizetését, hogy minél jobb kondíciókkal adhassák el. Azt javasoltuk Michelnek, hogy ne sétáljon bele ebbe a csapdába, várja csak meg a külföldiekre vonatkozó embargó végét, és akkor a maradék összeget is kifizetjük."
Amikor Platini egy lábtöréssel járó sérülést szenvedett, Mazzola ereiben meghűlt a vér, de hamar megnyugodott, amikor látta, hogy a felépülése után a francia jobb lett, mint valaha. "Elnök Úr, megszereztük Európa legjobbját" - mondta örömittasan Mazzola Fraizzolinak.
Eugenio Bersellini, az Inter edzője nem osztotta Mazzola lelkesedését: "Elhoztam Platinit Milánóba. Az edzőpályán találkozott Bersellinivel és Onesti másodedzővel. Az edző először távolról figyelt, majd az edzés végén odajött hozzám: "Sandró, ezt a fiút nem fogjuk leigazolni"
"Ugyan, mester, ne aggódjon!"
"Nem, ez így nem fog menni. Mindig olyan embereket hoztok nekem ide, akiket nem lehet közszemlére tenni. Ennek például olyan a segge, mint egy nőnek, ráadásul még lúdtalpas is."
Argentínában megkezdődött a foci-vb, mindenki az olaszok első, franciák elleni meccsét várta, miközben a Labdarúgó Szövetség meglepő bejelentést tett: még két évig átigazolási stop marad érvényben, nem jöhetnek külföldiek, az olasz tehetségeknek kell teret adni.
Mazzola nehéz helyzetbe került, át kellett fogalmaznia a tervét. A franciák tehetsége eközben felbontotta a szerződését a Nancy-val, és a Saint Etienne csapatához szerződött 1979 nyarán. Úgy tűnt, hogy a nagy üzlet kútba esik, de azért nem volt minden veszve: még mindig rendelkezésre állt a 100 milliós előleg, amellyel Platinit az Interhez lehetett volna kötni, csak ezt az összeget most a Saint Etienne számára kellett volna kifizetni, így biztosítva be azt, hogí Michel a külföldiekkel szembeni zárlat megszűntével Milánóba kerüljön.
Mazzola titokban Franciaroszágba ment, ahol találkozott a játékossal, illetve a Nancy és a Saint Etienne képviselőivel, majd visszautazott Milánóba, kezében egy előszerződéssel. Ezt mondta Fraizzolinak: "Elnök úr, ezúttal ez így sikerült. De ha a 100 milliót a Saint Etienne-nek fizetjük ki, akkor két éven belül Platini a miénk lehet."
Fraizzoli azonban lehűtötte Mazzola lelkesedését. "Nem, nem, Sandrino, nekem nem tetszik, hogy ekkora összeget kiadunk ilyen hosszú időre. Figyelj rám, 100 millió rengeteg pénz, vissza kell kérnünk, és hagyjuk békén Platinit. Az embargót sosem fogják megszüntetni."
Mazzola erősködött, kérlelt, könyörgött, de az elnök hajthatatlan volt: "Hozd haza a 100 milliót, Sandrino, hallgass rám!"
Így is történt, a pénz visszakerült az Interhez, a klub pedig örökre elveszítette Platinit. Két év múlva az embargó véget ért, az Inter pedig megvette Herbert Prohaskát. Eközben Andrea Agnelli szinte bagóért megszerezte Platinit, megcsinálva ezzel a Juventus szerencséjét.
Ez a Platini-ügy igaz története. De nem ez volt az egyetlen baklövése a nagyarabecsült és egyébként igen szenvedélyes Inter-elnöknek. A hosszú évek alatt ezért mindennek lehordták őt.
Alighogy elnökké lett, Anastasi egy felkészülési mérkőzésen lépett pályára a San Siróban az Inter mezében, de a szünetben Agnelli megegyezett Anastasi klubjának, a Varesének az elnökével, Borghival. A középcsatárt 660 millió líráért vette meg, amely rekord volt akkoriban, és az üzletbe bevontak még egy szállítmány, hűtőszekrényekhez használható motort, amelyet Borghi saját cége kapott meg.
A karrierje végén járó Anastasi aztán 1976 nyarán az Interhez került, cserében Bonisegna Torinóba igazolt, ahol két, nagyon jó idényt produkált. Az elnök szintén nemet mondott Falcaóra, pedig már ott volt Mazzola kezében a brazil által aláírt szerződés. És ez még csak két példa a sok közül.
Kevesen emlékeznek, hogy 1975-ben Ivanoe Fraizzoli készen állt arra, hogy leigazoljon egy külföldi szakembert, holott a szabályok szerint erre nem volt lehetőség. Minden szempár Kovács Istvánra, a román állampolgárságú magyar edzőre figyelt, aki felépítette a Cruyff-féle zseniális Ajaxot, az Inter pedig - tekintettel az előírásokra - nem edzőként, hanem szakmai tanácsadóként szerződtette volna. A tárgyalások szépen haladtak előre, a felek már elkészítették a szerződést, megegyeztek a szakembernek járó fizetésben. Amikor azonban már csak az aláírás hiányzott, Artemio Franchi, a szövetség elnöke felhívta Fraizzolit és röviden ennyit mondott: "Hagyd ezt az üzletet". A klubelnök pedig hagyta.
Elnökségének 16 éve alatt Ivanoe Fraizzoli neve egyet jelentett az elszalasztott lehetőségekkel, az aláírásra váró, de soha alá nem írt szerződésekkel, és ezek mind az ő hibájából alakultak így. Ő volt az, aki nem hitt Tardelliben sem: amikor a későbbi válogatott középpályás a Comóban játszott, az Internek lehetősége volt őt leigazolni, méghozzá nagyon olcsón.
Fraizzoli lemondott róla, mert jobbnak látta a rutinosabb Adriano Fedele megszerzését. Fontolan a Comóból, Bachlechner a Bolognából, Mozzini a Torinóból: mindegyik játékost egyéves késéssel vásárolta meg, nagyon drágán.
Ez még nem minden. Fraizzoli nem csak az igazolásoknál követett el hibákat, de a saját értékeit sem tudta megtartani: ahogy ez történt két Inter-ikon, Ivano Bordon és Gabriele Oriali esetében. Az újságok beszámoltak az említett labdarúgók fizetésemelési igényeiről, a Mazzolával fennálló konfliktusaikról és egyéb problémáikról. Elhagyták az Intert, azért, mert a naív Fraizzoli azt hitte, hogy soha nem fogják ezt meglépni. Amikor Beltrami és Mazzola azt mondták neki, hogy "Elnök úr, ha nem nyitjuk ki jobban a pénztárcánkat, ez a kettő távozni fog", így válaszolt: "Hallgassatok rám, hallgassatok az öregre. Aki interistának születik, az sosem megy el más csapatba. Meglátjátok, hogy mindketten maradni fognak." Nem így történt. Bordon a Sampdoriához, Oriali a Fiorentinához igazolt.
Nem sokan tudják, de az Inter már leigazolta Paolo Rossit is: 1980-ban járunk, amikor Pablitót az olasz fogadási botrány miatt 24 évesen 2 évre eltiltják a labdarúgástól. A Perugia minimalizálta a fizetését és megengedte ugyan, hogy ott maradjon edzeni, de nagyon szabadulni akart a Rossi személyével járó tehertől.
Sandro Mazzola felismerte a helyzetet, kapcsolatba lépett Pablitóval, és meggyőzte őt, hogy igazoljon az Interhez. Két, inaktív esztendő hosszú, bármelyik játékost tönkretenne, de Mazzolának zseniális ötlete támadt. Paolo Rossi legyen az Inter egyik utánpótlásképző iskolájának vezetője, így formában és a futball világában maradhat hogy aztán 1982-ben majd visszatérhessen a pályára.
Rossi lelkesedett az elképzelésért, az ötletet remeknek tartotta, így megmaradt a lehetősége, hogy a focikörforgásban maradjon. Mindent megbeszéltek, a legkisebb részletekben is megegyeztek, végül Mazzola bemutatta Rossit Fraizzolinak. Biztos volt benne, hogy egy aduász került a kezébe, boldogan és elégedetten magyarázott az elnöknek.
De Fraizzoli nem volt lelkes: nem reagált Mazzola szavaira, csak szenvtelenül nézett. Mazzola pedig hiába mondta, hogy "Rossi így, meg Rossi úgy."
A végén Fraizzoli lehűtötte: "Nem Sandro, a terved remek, intelligens elmére vall, de itt meg kell állni. Már többször megmondtam, hogy nem akarom magunkat komprommitálni olyanokkal, akik belekeveredtek a futballbotrányba."
Mazzolát fejbe kólintották ezek a szavak. "De elnök úr... Rossiról van szó...ne mondjon ilyet...gondolja meg."
Fraizzoli rendíthetetlen maradt. Tisztességesen, következetesen, nyakatekert mondatokkal érvelt, Mazzola pedig kidobhatta a kukába a Rossival kötött megállapodást.
Pablito a Juventusnál kötött ki, mindent megnyert, világbajnok és világbajnoki gólkirály lett, Mazzola és Fraizzoli pedig sosem heverte ki ezt az átigazolási kudarcot."
