Az Európa Ligában a BL-ből szégyenteljes módon búcsúzó Juventus az Ajax ellen fog pályára lépni, a mai sorsolás ugyanis a hollandokat sodorta Del Pieróék útjába. Logikus lenne, ha a két csapat számos nagy csatája közül egy igazán emlékezeteset idéznék fel, tehát így is teszek, de rafinált módon: ezúttal egy barátságos találkozót exhumálok.
A Juventus a Bajnokok Ligája címvédőjeként várta az 1996-1997-es idényt. A csapat óriási változásokon ment keresztül. Távozott Ravanelli, Vialli, Sousa, Vierchowod (mindannyian kezdők voltak az Ajax elleni BL-döntőben), és olyan, sztárnak - Boksic kivételével - ekkor még nem igazán nevezhető focisták érkeztek, mint Zidane, Vieri, Amoruso, Iuliano, Montero. A legtöbb kritikus csak legyintett, mondván, hogy ez a csapat meg sem fogja közelíteni az előző két idény Juventusát. Nem lett igazuk. A barátságos mérkőzéseket jómagam is érdeklődéssel vártam, a kezdetekben ezekből sem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, bár a Bayern elleni 2-1-es zürichi siker talán már jelezte, hogy vannak lehetőségek ebben a csapatban. Augusztus elején a Juventus egy négyes tornára utazott La Corunába, ahol két mérkőzés várt rá: egy elődöntő és (annak eredményétől függően) egy döntő vagy egy bronzmeccs. A torna elődöntőjében a májusi BL-fináléban legyőzött Ajax volt az ellenfél. Kiütés lett belőle (a képen Michele Padovano ünnepli az egyik gólját, mögötte a De Boer-ikrek). Igaz, tartalékosak voltak a hollandok, de ez a mérkőzés meggyőzte az addigi kételkedőket.
JUVENTUS-AJAX 6-0 (2-0)
La Coruna. Vezette: Nunez Manrique (spanyol).
Juventus: Peruzzi - Iuliano (71' Torricelli), Ferrara, Montero, Pessotto - Conte, Zidane, Deschamps - Del Piero (63' Di Livio), Boksic, Padovano (63' Amoruso). Edző: Lippi.
Ajax: Van der Sar - Juan, Marcio Santos, Scholten, F. De Boer - R. De Boer, Louhenapessy (74' Litmanen), Musampa - Wooter, Kluivert 4 (46' Willems), Ven der Bergh. Edző: Van Gaal.
Gólszerző: Padovano a 17., (11-esből) a 22., a 60., Del Piero a 62., Amoruso a 84., Di Livio a 90. percben.
A találkozó után Van Gaal azt mondta, hogy Európa jelenlegi két legjobb csapatát láthatták a nézők, és újra fognak majd találkozni, 9 hónap múlva, a BL-döntőben. A merész kijelentés majdnem megvalósult, de nem a döntőben, hanem az elődöntőben jött össze ez a párosítás, amelyből 6-2-es összesítéssel a Juventus jött ki győztesen. Majd ezekre a meccsekre is kitérek egyszer.