1994. december 4., Serie A, 12. forduló:
JUVENTUS-FIORENTINA 3-2 (0-2)
Torinó, 19.019 fizető néző, 35.306 bérletes. Vezette: Stafoggia (Pesaro) 7.
Juventus: Peruzzi 6 - Ferrara 6.5, Carrera 6.5, Porrini 6, Orlando 5.5 - Torricelli 5.5 (53’ Tacchinardi 6), Sousa 7, Marocchi 5 (74’ Jarni 6) - Vialli 7.5, Del Piero 7, Ravanelli 6.5. Edző: Lippi. Kispad: Rampulla, Tognon, Grabbi.
Fiorentina: Toldo 7.5 - Carnasciali 5.5, Cois 6.5 (92’ Flachi 0), Marcio Santos 6, Malusci 6, Pioli 5.5 - Robbiati 6, Rui Costa 6, Carbone 6.5 - Baiano 6 (71’ Amerini 0), Batistuta 6. Edző: Ranieri. Kispad: Scalabrelli, Luppi, Sottil.
Gólszerző: Baiano (F) a 24., Carbone (F) a 35., Vialli (J) a 73. és a 76., Del Piero (J) a 87. percben.
Sárga lap: Marocchi és Vialli, ill. Cois, Malusci és Amerini.
Szögletarány: 11-2.
Kapuralövés: 9 (és egy kapufa)-2.
Kaput elkerülő lövés: 7-3.
Szabálytalanság: 14-19.
Lesek aránya: 12-4.
Doppingvizsgálat: Torricelli és Rampulla, ill. Cois és Amerini.
A Juventus történelmének egyik legfontosabb és legnagyszerűbb győzelmét aratta 1994. december 4-én a Fiorentina ellen. Gianluca Vialli igazolta azt, hogy pályafutása csúcsára ért, a csapata pedig az utolsó 17 percben szerzett három góllal megfordította a rangadót. Nagyon, de nagyon hosszú délután volt ez Marcello Lippiék számára. A Juventus egy olyan pillanatban produkálta az addigi legjobb teljesítményét az idényben, amikor szinte a fél csapat hiányzott: Baggio, Conte, Di Livio és Fusi, sőt, az utolsó pillanatban kieső Kohler is. A hazaiak óriási lendülettel kezdtek. A 7. percben Porrini közeli fejesét védte Toldo, aztán Ravanelli gurítását tisztázta Marcio Santos a gólvonal elől. Lüktetett az iram. A 24. percben firenzei kontratámadás fejlődött ki: Baiano ugratta ki Batistutát, ő a kivetődő Peruzziba lőtte a labdát, amely a közben becsúszó Carrera háta mögött megállt – érkezett Baiano, és néhány lépésről az üres kapuba lőtt (0-1). A 35. percben megduplázódott a lilák előnye: Batistuta fejjel tálalt Carbone felé, aki megkerülte Orlandót, és a 16-oson belülre érve egy magasról lecsapódó lövéssel bevette Peruzzi kapuját (0-2). A Juventus számára minden elveszni látszott. Hiába támadott folyamatosan a csapat, nem tudta gólra váltani a lendületét, a középpályán pedig nem volt egyensúly: Sousa előretoltan játszott, míg Marocchi mögötte nem biztosította a védekezést. Nincs is annál rosszabb egy győzelemre játszó csapatban, mint amikor az összes középpályás támad. Ezzel persze leegyszerűsödött a Fiorentina helyzete, akik szabadabban szervezhették a támadójátékukat. Amikor pedig Vialli és társai a kapu közelébe jutottak, Toldo, valamint Malusci és Marcio Santos a legbonyolultabb helyzeteket is megoldották. Az első félidő végére óriási veszélybe került még az is, hogy egy pontot szerezzen a Juventus, de a játék képe, a hazaiak élettel teli produkciója azért hagyott némi reményt a fordulatra.
A második félidő első részét továbbra is az jellemezte, hogy a Juve a döntő helyzetekben rossz megoldást választott. Lippi cserélt: a helyét nem lelő Torricellit Tacchinardira cserélte, a zavarodott Marocchit pedig Jarni váltotta. Ezzel a változtatással a Juventus bal oldala megerősödött, megtalálta a rést az addig nagyon szervezett Fiorentina védelmén: Vialliák folyamatosan támadtak, záporoztak a lövések Toldo kapujára, egyszer a kapufát is eltalálták. Eközben Lippi a pálya széléről folyamatos utasításokkal látta el a játékosait, akik ekkor már gyakorlatilag egykapuztak. Ranieri a 71. percben gondolta úgy, hogy jót tenne már egy csere. Lehozta Baianót, és beküldte a középpályás Amarinit. Ez a talán túl óvatos lépés csak még inkább a kapujához szögezte a Fiorentinát. A támadójátékuk megszűnt, az elöl egyedül árválkodó Batistutát Carrera és Porrini eltüntette, míg Ferrara szintén bekapcsolódott a támadásokba: a vendégek 16-osán belül szinte kezdett kikopni a fű. A Juventus mindig eljutott a kapuig, már csak Toldo tartotta a lelket a vendégekben, egészen elképesztő védésekkel. A 73. percben bekövetkezett az, amit már nagyon a levegőben lógott: gól szerzett a Juventus. Ravanelli adott be balról, Vialli pedig a rövid oldalon érkezve a kapu bal sarkába fejelt (1-2). Ez volt Gianluca Vialli 100. bajnoki gólja. De nem maradt idő ünnepelni, menni kellett előre. Ravanelli kapufát fejel, aztán visszagyömöszölik a 16-oson belülre a labdát: Vialli megszerzi, kapura fordul, lő – a Juventus pedig kiegyenlít (2-2). Még mindig nincs vége: a játékosok nem járnak örömtáncot, hanem inkább egymást bíztatva indulnak a saját térfelükre, hogy folytatódhasson a meccs. A firenzeiek pedig szívesen aláírnák a döntetlent, mert ők is tudják: megrogytak, összeroppantak. Továbbra is bunkerfocit játszanak, de a 87. percben ez sem segít rajtuk: Orlando ível a védők közül kilépő Del Pieróhoz, aki a levegőből, egyből jobbal a tehetetlen Toldo felett a kapuba külsőzi. 3-2! A fiatal tehetség a mennybe repíti a Juventust. Lippiék ezzel kesztyűt dobnak a Parma elé, és egy rendkívül izgalmasnak tűnő párharcra hívják ki őket. A firenzeiek számára a kitűzött célokat semmivel sem tette távolibbá ez a vereség. Egy óráig abban a reményben éltek, hogy le tudják győzni a Juventust – de aztán bele kellett törődniük, hogy ez ellen a Juve ellen nem nyerhetnek.
Piero olyan gólt lőtt, amelynél szebbet elképzelni sem lehet. A találkozó után személyesen Roberto Baggio hívta őt fel, hogy gratuláljon ehhez a varázslathoz. “Orlando ívelt előre hosszan, a labda átszállt a védők felett, én pedig kapásból, még a levegőből, jobb külsővel ellőttem. Még sosem szereztem ilyen gólt, ez tény. Nem mindennapi találat volt, de be kell valljam, hogy szerencse is kellett hozzá. Hogy mi történt a szünetben? Ültünk az öltözőben, egymás szemébe néztünk, és tudtuk, hogy eljött a mi időnk, reagálnunk kell az eredményre, nekik kell mennünk. Az első félidőben nem voltunk elég határozottak a kapu előtt, ebben kellett javulnunk. Megcsináltuk! Luca góljai és az én gólom jelentik a koronát a csapat mai fantasztikus munkáján – tudom, hogy ezek csak szavaknak tűnnek, de tényleg ez a valóság. Lippi öltözőbeli kritikája? Igaza volt, nem brillíroztunk, megcsináltuk a cseleket, de aztán mindig elveszítettük a labdát.”
A Juve szárnyal, a foggiai vereség óta csak győzelmeket szállít, nem tud hibázni. Az újságok szerint egyértelműen jót tett a csapatnak az akkori kudarc, mert felébresztette a játékosokat. Marcello Lippi: “Ez volt az év legjobb meccse, minden szempontból. Amikor kétgólos vereségre álltunk, úgy éreztem – a játékosokkal együtt -, hogy ez így roppant igazságtalan. Kértem a fiúkat az öltözőben, hogy nyugodjanak meg, szedjék össze magukat, ne legyenek elcsüggedve. A fordítás lehetősége ott volt a kezünkben - és valóban sikerült fordítanunk. Az egyenlítés után úgy gondoltam, hogy jó lesz a döntetlen is. Ugyanakkor szerintem Del Piero gólja egy teljesen megérdemelt győzelmet hozott a számunkra.“ Lippi tagadja, hogy az öltözőben lehordta a játékosokat: „Nem is tehettem volna szemrehányást. Elkövettünk két nagy hibát, amelyekből ők gólokat lőttek. Egyébként viszont jók voltunk az első félidőben. Nem, még egyszer mondom: nem szidtam le senkit. Később, a második félidő alatt már igen.“ Az a 17 perc, amely alatt a Juventus három gólt szerzett, sokáig megmarad az edző emlékezetében: „Támadtunk, nyomás alatt tartottuk őket, szereztünk egy kapufát. Aztán végre be is találtunk. Három gyönyörű gól volt ez, az első kettő egy nagy, a harmadik pedig egy kisebb bajnoktól. De az, hogy „kisebb“, csak az életkorára értendő. Mert a gólja egy igazi remekmű volt. Felhívtam a figyelmét, hogy ne cipelje mindig a labdát a kapuig. Az első félidőben még félt a távoli próbálkozásoktól.“ Marcello Lippi is úgy véli, hogy a foggai kudarc óta minden megváltozott: „Azóta felívelő pályára álltunk. Igen, kimondhatjuk, hogy az a vereség vízválasztó volt. Attól a pillanattól kezdve jól mennek a dolgaink, egy olyan gárda épül, amely technikai és fizikai szempontból is nagyon karakteres. Jó úton vagyunk ahhoz, hogy egy igazi nagycsapattá váljunk. Most gyorsan elraktározzuk magunkban ezt a mérkőzést, és innentől az Uefa Kupára kell koncentrálni. Aki nagycsapattá akar válni, annak senki sem szabad lebecsülnie: még az Austria Wient sem, akiket megvertünk idegenben.“
A bajnokságban addig villogó Gabriel Batistutát Porrini teljesen eltüntette. A védő így látta a meccset: „Ez egy nagy visszhangot kiváltó vasárnap volt. Persze zavar, hogy nem szereztem gólt abban a helyzetben, de az már tényleg túlzás lett volna. Meg egyébként is: ki tudja, hogy mi történik akkor, ha már az elején vezetést szerzünk? Lehet, hogy teljesen máshogy alakul a mérkőzés. Sajnálom, Batistuta nem tudta folytatni a sorozatát (az argentin az első 11 forduló mindegyikében lőtt gólt - D.V.) mert ezt nagyon nehéz lesz megismételnie“ - nyilatkozta kissé gúnyosan Porrini. Roberto Bettega a mérkőzés érzelmi részét emelte ki: „Amikor szépítettünk, a fiammal lementünk a pálya szélére, ő pedig sírt a csalódottságtól. Az egyenlítő gólnál abbahagyta a sírást, Del Piero találatánál pedig be akart rohanni a pályára, csak nagy nehézségek árán tudtam lefogni.“