Holnap lesz húsz esztendeje, hogy tragikus körülmények között elhunyt Gaetano Scirea: olyan volt ő akkoriban a Juventus számára, mint korábban Boniperti, vagy mint amilyen manapság Del Piero. Két részben emlékezem meg róla: a mai napon egy interjút közlök, amelyet 1987 áprilisában készítettek vele. Holnapra sajnos csupa szomorú dolgot ígérek: a halálát követő első, majd második napot idézzük fel a gyűjteményemben található korabeli Tuttosport és a La Gazzetta dello Sport segítségével.

Először tehát az a bizonyos interjú jöjjön. Scirea ekkor még aktív, de már pályafutása végefelé közelítő labdarúgó volt.

- Lombardiában nőttél fel, de mindenki őstorinóinak könyvel el, már ami a focipályafutásodat illeti. Mióta is vagy a Juventusnál?

- 1974 nyarán kezdődött a történet, ekkor 20 esztendős voltam. Megkaptam életem legnagyobb lehetőségét, amikor az Atalanta - ahol nevelkedtem - elengedett a Juventushoz.  A Juve hívó szava óriási lekesedéssel töltött el, néhány napon belül megegyeztünk, és Torinóba költöztem. Így indult ez a kaland, és immár 13 éve tart.

- Hogy indult a pályafutásod?

- Kiskoromtól kezdve fociztam, aztán 14 évesen kerültem az Atalantához. Végigjártam az összes lépcsőfokot, és öt, utánpótlásban eltöltött esztendő után a felnőttcsapat keretébe kerültem. Itt két évet játszottam: 1972-73-ban a Serie A-ban, 1973-74-ben a Serie B-ben.  

- Minden kisgyerek, aki nagy focista akar lenni, arra vágyik, hogy csatár lesz, gólokat lő. Neked is ilyen ambícióid voltak?

- Persze, én is mindig gólt akartam lőni. Ennek megfelelően csatárként kezdtem el, még amikor az Atalantához kerültem és a legfiatalabbak között játszottam, akkor gyakran előfordult, hogy meccsenként két-három alkalommal is a kapuba találtam. Aztán úgy alakult, hogy hátrarendeltek, középhátvéd lettem. Képzelheted, hogy nem voltam túl lelkes. Ma már viszont áldom azt a percet, hiszen ezen a poszton játszva válhattam ismert labdarúgóvá, és arathattam ilyen sikereket.

- Kik voltak azok a játékosok, akik nagy hatással voltak Rád?

- Kettőt szeretnék kiemelni: Salvadore a Juventusból, illetve Cera a Cagliariból.

- Te léptél a legtöbb meccsen pályára a Juventus mezében. Mi a titka egy ilyen hosszú együttműködésnek?

- A legfontosabb a kölcsönös tisztelet. Ez mindennek az alapja. Az én esetemben még kiemelhetjük Bonipertit is, aki számomra nem csupán elnök, hanem olyan, mintha a második apám volna. Az ő segítségével váltam igazi felnőtté, főleg az első években segített nekem sokat. De nem csak Bonipertivel vagyok jó viszonyban, hanem a többi vezetővel és a szakmai stáb tagjaival is, hiszen mindig ott álltak mellettem, amikor szükségem volt rájuk.

- Gondoltad volna, hogy ilyen sokáig maradsz a Juventusnál?

- Szerintem minden játékos szívesen érintené a karrierje során a Juventust. Csak keveseknek sikerülhet ez, én pedig soha nem gondoltam volna, hogy azon kevesek közé fogok tartozni, akiknek ez sikerül. Úgyhogy a válasz: nem.

- Melyek egy csapatkapitány feladatai a pályán és az öltözőben?

- A pályán én vagyok a csapat szóvívője, én beszélek a bírókkal, meg néha csitítanom is kell a társakat. Be kell látni, hogy a bíró is csak ember, ő is hibázhat. Az öltözőben pedig tanácsokat tudok adni, a tapasztalatommal szolgálom a többieket. Persze a döntéseket mindig az edző hozza meg, de ő is kikéri a véleményünket.

- A számos bajnoki címed közül melyik a legkedvesebb?

- Kiemelném az első scudettómat, amelyet 21 évesen nyertem a Juvéval. Aztán az 1976-77-es bajnoki címet: a lehetséges 60 pontból 51-et szereztünk meg.

- Bár a Juventusban még mindig fontos szerepet játszol, a válogatott pályafutásod úgy tűnik, hogy véget ért.

- Számomra már nincs visszatérés az olasz csapatba, ezt el kell fogadnom. Sok szép emlék köt a válogatotthoz, 79-szer léphettem pályára a mezében, világbajnoki címet szereztem vele. Emelt fővel távoztam, nincs bennem hiányérzet és lelkiismeret-furdalás.

- Mit szól ahhoz, hogy Vicini szövetségi kapitány a fiatalokra épít?

- Egyetértek azon törekvésével, hogy az U21-es válogatottra akarja alapozni a csapatot, hiszen a srácok már bizonyították, hogy lehet rájuk számítani. Ráadásul ez a döntés a jövőnek szól, ne feledjük, hogy két fontos esemény is következik: egy év múlva Európa-bajnokság, aztán pedig jön az 1990-es olaszországi vb - ekkorra ezeknek a játékosoknak már megfelelő tapasztalattal kell rendelkezniük.

- Visszatérve hozzád: hogy lehet, hogy sosem állítottak ki?

- Én sem vagyok angyal: amikor szükség van rá, nem rettenek meg a szabálytalanságtól. Viszont mindig figyeltem arra, hogy ne okozzak sérülést senkinek.

- De mindig higgadtnak tűnsz a pályán.

- Annak tűnök, de gyakran elönt a düh. Az Ascoli ellen (Torinóban játszott 2-2-t velük a Juventus - d. v.) például rettenetesen ideges voltam. Pont  ez a meccs tanúsítja egyébként, hogy a labdarúgás szépségét a kiszámíthatatlanság adja, a fociban semmi sem biztos, végig küzdeni kell, és csak a 90 perc elteltével lehet mérleget vonni. 

- Melyik a három tulajdonság, amely a legjellemzőbb Rád?

- Úgy gondolom, hogy tisztelettudó vagyok, konzervatív a gondolkodásmódom, de ugyanakkor könnyen barátkozom: jó a kapcsolatom a szurkolókkal, ha például autogrammot kérnek tőlem, akkor mindig szívesen adok.

- Hogyan viseled a vereségeket?

- Attól függ, hogyan kapunk ki: ha igazságtalanul, ha balszerencsésen, az bizony frusztráló tud lenni. Ha viszont az ellenfél jobb, akkor belenyugszom és elfogadom, hogy ennyire voltunk ellenük képesek.

- A fiad nem szeretne labdarúgó lenni?

- Még nagyon fiatal, de már érdekli ez a sport, egy helyi csapatban játszik. Ha focista akar lenni, akkor én nem állok az útjába. Feltéve, ha a tanulást sem hanyagolja el.

- Nem lesz teher számára a Scirea név?

- Úgy gondolom, hogy tudja majd kezelni ezt a helyzetet, ráadásul nagyon erős személyiség - ezt a tulajdonságát az anyjától örökölte.

- Nézzünk egy picit a jövőbe, mondjuk lépjünk előre 10 évet: Gaetano Scirea a kispadon ül, onnan dirigálja a fiát, Riccardót. Maldiniék esetében ez már megvalósult.

- Ha ez valóban bekövetkezik egyszer, azt megígérhetem, hogy a meccseken Riccardo számomra nem a fiam lesz, hanem a csapatom egyik játékosa. 

- Hisztek még abban, hogy meglehet idén a bajnoki cím?

- A remény egyre kevesebb, hiszen a Napoli hétről-hétre bizonyítja az erejét, de amíg a matematikai esély megvan, addig nem adjuk fel. A Juventus számára mindig is a scudetto a cél, még akkor is, ha ez most elég távolinak tűnik.

- Legvégül: mit üzensz a szurkolóknak ebben a nehéz helyzetben?

- Pont ezekben az embertpróbáló időszakokban van a legnagyobb szükségünk rájuk. Hogy nyugalmat adjanak nekünk, hogy érezzük a bizalmukat. Kérem őket, hogy az edzőben és bennünk ne a bűnbakot keressék, hanem emlékezzenek arra, hogy az elmúlt években mennyi sikert értünk el. És ha ebben az évben a bajnoki cím a Nápolyé is lesz, ne keseredjenek el: sok örömet fogunk még nekik szerezni.