Hétfőn este este rendezik meg Milánóban - immár 19. alkalommal - a Berlusconi Kupát. A trófea története 1991-ben kezdődött, amikor is a Milan és a Juventus csapott össze, aztán három olyan év következett, amikor más-más csapat volt a milánóiak ellenfele (Inter, Real Madrid, Bayern München). 1995-től kezdve azonban kivétel nélkül Milan-Juventus mérkőzést rendeznek. Most az 1995. augusztus 18-án lejátszott találkozóra tekintünk vissza röviden. Csak, hogy tudjuk: volt ilyen is.
Nem, mintha olyan izgalmas, vagy emlékezetes lett volna az a 14 évvel ezelőtti meccs, de a blog profilja elősorban a múltidézés (még ha ez eddig nem is tűnt úgy), amelybe beleférnek jelentéktelenebb összcsapások is (majd olyanokra is visszatekintek, amelyekre garantáltan senki sem lesz kíváncsi). Akkor lássuk csak: a helyszín tehát Milánó, 1995. augusztus 18. Van azért mellékíze ennek a találkozónak, mert egyrészt a Berlusconi Kupa mindig csak olyan "félbarátságos" meccs, másrészt a Juventustól ezen a nyáron távozó Roberto Baggio épp az ősi rivális Milanhoz igazolt. Úgyhogy őrá volt kíváncsi mindenki. A Milan a Rossi - Panucci, Costacurta, Baresi, Maldini - Eranio (84' Sordo), Albertini, Boban, Savicevic (68' Simone) - Baggio, Weah, a Juventus a Peruzzi - Ferrara, Tacchinardi, Vierchowod, Pessotto - Di Livio, Sousa, Deschamps (66' Conte), Jugovic (84' Torricelli) - Padovano (46' Del Piero), Ravanelli összeállításban lépett pályára, 63.434 néző előtt (a fenti képen egyébként a San Siróban aznap megjelent vendégszurkolók egy csoportja látható). A televíziós közvetítésnek hála rajtuk kívül még 7 millió ember kísérte figyelemmel a mérkőzést, amely nagy küzdelmet, de semmi egyebet nem tudott nyújtani az érdeklődőknek, így a pályán történtekre nem érdemes túlzottan kitérni. Annyit kell megjegyezni, hogy a mindenki által kitüntetett figyelemmel kísért Baggio nagyon aktív volt, de többnyire egyszerű, hétköznapi passzokra vállalkozott csak, semmi különlegeset nem csinált. Talán az előzőekből már kiderült, hogy nem esett gól a mérkőzésen, így 11-esekkel kellett eldönteni a kupa sorsát, ebben pedig a Juventus 6-5 arányban jobbnak bizonyult. A Milan részéről Panucci, Albertini és Weah, a Juve oldaláról Ravanelli hibázott.
Umberto Agnelli, a Juventus akkori tiszteletbeli elnöke természetesen rögtön Baggiót hozta szóba a mérkőzést követően: "Roby öt gyönyörű évet töltött nálunk, de itt volt már az ideje a váltásnak: szerintem ezzel mindkét fél jól járt. A mai meccs? Hát, sok izgalomban nem volt részünk." Roberto Bettega (tényleges elnök) szerint Baggio távozása semmiféle hatással nem lesz a Juvéra: "Nem fogjuk emiatt átszervezni a Juventust. A tavalyi eredményeink (bajnoki cím és Olasz Kupa - D.V.) nem a véletlennek köszönhetők, a sok sérülés ellenére szinte mindent megnyertünk. Ez is bizonyítja, hogy mennyire erősek vagyunk. Baggio mai játéka? Nem mondhatjuk, hogy túl jól játszott volna, de ez ilyenkor természetes, hiszen egy új szisztémához kell idomulnia, össze kell szoknia a csapattársaival. Korai még megmondani, hogy jó üzletet csináltunk-e az elengedésével: ha mondjuk az idény során lő 30 gólt a Milanban, mi viszont megnyerjük a bajnokságot és a Bajnokok Ligáját, akkor nem fogok keseregni." Baggio végül csak 7 gólt lőtt, a Milan bajnok lett, a Juventus pedig megnyerte a BL-t. Silvio Berlusconi így nyilatkozott: "Csak egy Ravanelli-szerű játékos hiányzik a keretünkből. A Juventus egyébként jobb csapat, ők a scudetto esélyesei. Tavaly óta csak erősödtek."
Végezetül egy vendég, aki később is kapcsolatban maradt a Juventusszal: El Saadi Khaddafi is ott volt a San Siróban. "Az előző héten játszottam a Juventusban, igaz, csak inkognitóban" - kezdte a líbiai diktátor fia. "Egy kubai vakációról visszatérve csöppentem bele a Juve felkészülésébe, a klub hívott meg. Lehetőségem volt beszélgetni Umberto Agnellivel arról a tervünkről, hogy a Juventus-Parma Szuperkupa-döntőt Tripoliba vigyük." Khaddafiék ezzel akarták kinyitni az 1992 óta (a skóciai Lockerbie-nél egy líbiai terrorista által elkövetett repülőgép-robbantás miatt) nemzetközi embargó alatt álló Líbia kapuit, hogy a sporton keresztül kapcsolódhassanak vissza a nemzetközi vérkeringésbe. Ez a terv ekkor még dugába dőlt, hiszen nem a napfényes Tirpoliban, hanem a ködfelhőbe zárt Torinóban játszották a Szuperkupa-döntőt. Hét évvel később viszont valósággá vált Khaddafi terve, hiszen Tripoliban Olasz Szuperkupa-döntőt rendeztek - véletlenül épp a Parma volt a Juventus ellenfele.